II. SZOLMUSZ LEGO DAY ROBOTPROGRAMOZÓ VERSENY
Robotprogramozó versenyt tartottunk hétfőn a Szolnoki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziumának tornacsarnokában.
A Szolmusz Lego Day elnevezésű eseményt második alkalommal szerveztük meg az intézményben.
Harminckét csapat jelent meg három-három fővel, egyebek mellett soproni, nyíregyházi és szegedi iskolákból. A robotok összeállítása nem nagy feladat, de a programozás, hogy végül adott irányú pályán haladjanak, színjelzéseket felismerve majd beparkoljanak egy előre megadott színű parkolóba. Rendezvényünkön készült fotókat illetve a versenyeredményeket a linkekre kattintva megtekintheti. Közkívánatra a versenyfeladatokat is feltöltöttük.
Versenykiírás
A Szolnoki Szakképzési Centrum országos LEGO robotprogramozó versenyt rendez a szakképzési centrumok tanulói részére. A versenyre olyan csapatok jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy meghatározott paraméterekkel rendelkező LEGO robotot építenek és nevezésüket 2020. február 17–ig eljuttatják a következő e-mail címre: centrum@szolmusz.hu. Nevezési lapot jelen levelünk mellékleteként találnak, vagy letölthetik honlapunkról (www.szolmusz.hu).
A verseny célja:
A LEGO programozó csapatversenyek népszerűsítése, illetve a versenyben részt vevő tehetséges diákok csapatmunkájának, konstrukciós és programozói tudásának összemérése országos szinten.
A verseny ideje: 2020. február 24. 9.00 óra
A verseny helyszíne: Szolnoki Szakképzési Centrum 5000 Szolnok, Baross utca 37/A
A verseny díjazása: I. hely: 120.000
II. hely: 60.000 Ft
III. hely: 30.000 Ft
A verseny támogatói: H-didakt Kft.
Flexman Robotics Kft.
National Instruments Hungary Kereskedelmi Kft.
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar
Szabályzat
A versenyen a LEGO cég által forgalmazott Mindstorms EV3 készletből megépített robotok programozása a feladat.
A csapatoknak egy előre elkészített pályán kell útvonalkövetési és akadálypálya jellegű feladatokat megoldaniuk. A robotot a verseny napján kell elkészíteni, a feladat ismertetése után csak EV3 alapkészletből. Olyan robottal lehet indulni, amely eleget tesz a feladatok kritériumainak. A versenyfeladatra és tesztelésre 4 óra áll rendelkezésre. A feladatok értékelésekor a robot kizárólagosan csak egyszer mehet végig a pályán, további próbálkozásra nincs lehetőség. A feladatok megoldását szakmai zsűri értékeli. A zsűri a feladatok megoldását a teljesítés ideje, a feladat megvalósításának precizitása alapján pontozza. A tesztelés és a verseny során a csapatok a rendelkezésre bocsátott tesztpályát használják.
Szükséges eszközök:
- Laptop, melyre a szükséges EV3 program van telepítve.
- Mindstorms EV3 alapkészletek (45544):
- Színszenzor, hogy a pályán elhelyezett különböző színű vonalakat érzékelni tudja.
- Ultrahangszenzor hogy az előtte lévő akadályt érzékelni tudja.
- EV3 tégla (brick).
- Motor (hard és medium), amely elhelyezését tekintve tetszőleges irányban mozgatni tudja a robotot.
- GYRO szenzor, amely a robot fordulásához szükséges.
- Feltöltött EV3 akkumulátor.
Minden résztvevőnek jó versenyzést kívánunk!
Szolnok, 2020. január 23.
Hicsó György
kancellár