Szurmay Ernő-díj
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a pedagógusok iránt érzett tiszteletének és megbecsülésének jeléül évente kiadható pedagógiai díjat alapított, melynek elnevezése a 2016 novemberében elfogadott közgyűlési rendelet értelmében, a 2016. július 29-én elhunyt díszpolgárunk emléke előtt tisztelegve Szurmay Ernő-díjra változott. A díj azoknak ítélhető oda, akik a köznevelés és felsőoktatás helyi eredményei, értékei gyarapításában kiemelkedő pedagógiai teljesítményt nyújtanak, olyan pedagógusoknak és pedagógus közösségeknek adományozható, akik Szolnok város gyermekei, ifjúsága érdekében kimagasló munkát végeznek, illetve végeztek. A kitüntetés oklevélből és Simon Ferenc szobrászművész által készített bronz plakettből áll.
Szurmay Ernő-díjban részesült Strázsi Sándor, a Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese az intézményvezetés terén végzett magas színvonalú munkájáért, példát nyújtó emberi és pedagógusi hitvallásáért és annak továbbadásáért.