Szép sikereket értek el a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola tanulói
- november 7-én rendezték meg a “Cégre fel” – online országos vállalkozói esettanulmány versenyt, melyre 75 csapat nevezett az ország határain belül-, és a határain kívülről egyaránt. A megmérettetésen első helyezést ért el az iskola GucciGang elnevezésű csapata, amelynek tagjai Biriszló Kíra, Talált Lili Anna és Tóvízi Zsanett 5/13. A osztály postai üzleti ügyintéző tanulók voltak. A csapatot Ignácz Róbert oktató készítette fel.
A “Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!” verseny megyei döntőjében az iskola három csapata is részt vett, melyen a 3., a 8. és a 9. helyezéseket szerezték meg tanulóink, csekély pontszámmal elmaradva az országos döntőbe került csapattól. Mindhárom csapat felkészítője Kovács Zsuzsanna oktató volt.
- november 20-án rendezték meg az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) humán tantárgycsoport országos döntőjét, melyet az iskola 10. E osztályos tanulója, Pallagi Zoltán Bence megnyert. A diákot Molnárné Ignácz Mária és Csőke Dénes oktatók készítették fel a megmérettetésre, de a tavalyi tanévben, amikor a verseny kezdődött, az azóta már nyugdíjba vonult dr. Rimay Volter Klára is segítette a tanulót.