Oldal kiválasztása

Jótékonysági akció – adományt vittünk a mentősöknek

Tavaly tavasszal arcpajzsokkal segítette az egészségügyben dolgozókat a Szolnoki Szakképzési Centrum, most pedig a Szolnoki Mentőállomáson szolgálatot teljesítőket leptük meg péksüteményekkel. A 60 darab kakaós csigát és az ugyancsak 60 darab barackos papucsot – tekintettel a járványügyi helyzetre – párosával, műagyag dobozokba csomagolva adta át Szilvás Ágnes, a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, valamint Földváriné Sugár Ildikó, a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója Kardos József megyei vezető mentőtisztnek. Az összesen 120 darab péksüteményt a „Siposba” járó cukrász tanulói készítették, míg a jövő héten csütörtökön a „Kerós” cukrász tanulók finomságait vehetik át a mentősök. A tervek szerint a jövő héten pedig Szolnoki SZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskola tanulói által elkészített meleg ebéddel ajándékozzák meg a jászberényi oltópontokon dolgozókat. A jótékonysági akciókat az tette lehetővé, hogy április 19-től a Centrum iskoláiban is megkezdődhetett a diákok felkészítése az érettségi és a szakmai vizsgákra egyaránt.

A Szoljon.hu is beszámolt jótékonysági akciónkról:

Szolnoki Szakképzési Centrum iskoláiban is megkezdődött a diákok felkészítése az érettségi és a szakmai vizsgákra egyaránt. A megyeszékhely két intézménye, a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium cukrász tanulói a felkészülés során meglehetősen sok süteményt, pékárut készítenek, amelyeket – csatlakozva az országban tapasztalt kezdeményezésekhez – jótékonysági céllal szeretnének felajánlani és átadni a Szolnoki Mentőállomás dolgozóinak.

Szoljon.hu

A Szolnok Tv beszámolója
A Szolnok Tv Aktuális műsorában 5 perc 50 mp-től