Ezüst Pelikán-díjat kapott Gúth Ferenc
A járványhelyzet miatt elmaradt a Szolnok Napja alkalmából rendezendő gálaműsor, így szeptember elsején nem tudták átadni a megyeszékhely legrangosabb elismeréseit: a Szolnok Díszpolgára Címet, az Ezüst Pelikán-díjat, a Kátay Endre-díjat és a Gróf Szapáry Gyula-díjat. Így rendhagyó módon, szeptember 24-én, Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének szünetében adta át a kitüntetéseket Szalay Ferenc polgármester.
A város fejlesztése, szellemi és tárgyi értékeinek gyarapítása érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtók számára alapított Ezüst Pelikán-díjat vehetett át Gúth Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakközép-és Szakiskola nyugalmazott címzetes igazgatója.
Díjazottunk középiskolás éveit Szolnokon, az akkori Szamuely Tibor Közlekedésgépész Ipari Technikumban töltötte, ahol 1970-ben szerzett közlekedésgépész-technikusi oklevelet. Ezt követően a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági-gépészeti Karán gépész-üzemmérnöki oklevelet vehetett át 1973-ban. Az első diploma megszerzését követően műszaki ágazatvezetőként a Nagykörűi Termelőszövetkezetben helyezkedett el. Ezután érkezett az alma máter hívó szava: tanári feladatok ellátásra kérte fel egykori igazgatója. Közben folyamatosan képezte magát, további három diplomát is szerzett, felsőfokú tanulmányait mindvégig jeles, illetve kitüntetett eredménnyel zárta.
1987-ben általános igazgatóhelyettes lett, 2002-ben intézményének igazgatójává nevezték ki. 2008. július 1-től pedig megbízást kapott a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola létrehozására. Tankönyvet és példatárat írt, részt vett a technikus képzés újraélesztésében, elindítója volt a középiskolai tananyag távoktatási módszerekkel való feldolgozásának.
Pályája során tevékenységét sokszor ismerték el különböző állami, megyei és városi kitüntetéssel, és mint a méltatásban elhangzott, Szolnok gazdasági és köznevelési értékeinek gyarapítása terén végzett kiemelkedő munkájáért és a felnövekvő generációknak nyújtott példaértékű iránymutatásáért részesült most Ezüst Pelikán-díjban.
Nyugalmazott címzetes igazgató úrnak a Szolnoki Szakképzési Centrum vezetése és valamennyi munkatársa nevében őszinte elismeréssel és szívből gratulálunk és további nagyon jó egészséget kívánunk!
Régi és nemes hagyománya a megyeszékhelynek, hogy a város fejlesztése, szellemi és tárgyi értékeinek gyarapítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért Ezüst Pelikán díjban részesíti az arra érdemeseket. Idén sem maradt el a tradicionális köszöntés. A szeptember elsejéhez köthető városnapi ünnepség helyett azonban ez évben a szeptember végi közgyűlésen vették át a kitüntető címeket a legkiválóbbak. Az egyik Ezüst Pelikán díjasnak 2020-ban Gúth Ferencet választották.