Oldal kiválasztása

Érettségire készülnek diákjaink

A járványhelyzet idején is lehetőségük nyílik az érettségire készülőknek, hogy jelenléti formában, kiscsoportos órákon vegyenek részt. A diákok, tanárok és szülők véleménye is megegyezik abban, hogy iskolai keretek között sokkal jobban át lehet adni az ismereteket.

A Szolnoki Szakképzési Centrum tizenegy tagintézményében mintegy ezerháromszáz végzős készül a szakmai vizsgákra személyes jelenléttel a tanműhelyekben vagy a duális képzőhelyeken.

A személyes jelenlétet igénylő gyakorlati foglalkozásokat az órarendben rögzített időpontban, szükség esetén tömbösítve, az iskolai tanműhelyekben és duális képzőhelyeken tartják meg. A gyakorlati órák a járványhelyzet során hozott intézkedéseket szigorúan betartva valósulnak meg kis csoportokban. Vagyis egyszerre legfeljebb tízen vannak jelen az iskolai tanműhelyekben, ugyanúgy, mint a külső duális képzőpartnereknél. Belépéskor mindig testhőmérséklet-mérést végeznek, biztosított és előírt a folyamatos kézfertőtlenítés, fokozottan ügyelnek a szociális távolságtartásra (legalább másfél méter), valamint a maszkviselés szabályaira. A szünetek ütemezését az órarendtervezés során figyelembe vettük azért, hogy a diákok vonatkozásában a hatályos járványügyi eljárásrendeket maradéktalanul betartsuk.

Pogány Attila

kommunikációs referens, Szolnoki Szakképzési Centrum

A teljes cikk a Szoljon.hu oldalán olvasható.